Sátor bérbeadás

G.G.ARCHE KFT.

Szövegdoboz: “Eddig két alkalommal vettük igénybe a G.G. Arche Kft. sátrait, és mind a két rendezvényen megfelelt az elvárásainknak. Délelötti konferenciára, vagy termékek bemutatására is tökéletesen alkalmas, így a jövőben is igénybe vesszük. A sokféle alakíthatósága, és egyben egyszerűsége segít minket rendezvényeink lebonyolításában. “

Mi egy kimondottan terepre készült sátrat kínálunk fel Önnek! A Magyar Honvédségben is rendszeresített, 63 mintájú katonai sátrakat több éve sikerrel, úgymond „élesben” alkalmazzuk csapatépítő rendezvényeinken és kalandtúráinkon, így kedvező tapasztalatunk birtokában jó szívvel ajánljuk Önnek is.

 

Erős, stabil fémváz és vízhatlan sátorvászon, mely szakszerűen felépítve és rögzítve komoly viharnak is ellenáll. A sátor további, hasonló sátrakkal tetszőleges számban összefűzhető, így több sátor készlet alkalmazásával hatalmas terület fedhető le. Az építés során a sátor falainak bármelyike elhagyható, -felhajtható, vagy éppen további elválasztó ponyvákkal a belső tér tagolható – ahogy az adott feladat megkívánja.

 

A Honvédség évtizedek óta alkalmazza ezt a sátor típust, eddig valódi utód nélkül— ez azért elgondolkodtató, igaz? Vajon mit NEM lehet megoldani ezekkel a sátrakkal, ha ott, az igazán nehéz körülmények között a mai napig megfelel?

Mit is kínálunk?

“A katonai sátrak rondák!”

Nem egyszer hallottunk hasonló summázást—érdekes módon főként olyanoktól, akik addig még csak nem is találkoztak katonai sátorral :-) Persze, ezzel a véleménnyel sem akkor, sem most nem szállunk vitába. Egy biztos, a katonai sátrak tervezésénél a célszerűség, a praktikum, a könnyű kezelhetőség, stabilitás, a tartósság, vagy pl. a hordozhatóság a szempont, a szépség  az eredeti felhasználás irányából nézve vajmi kevéssé volt lényeges. Azt azonban el kell ismerni, hogy ezek a sátrak egymagukban, vagy akár táborban felállítva igen egységes képet nyújtanak, és kifejezetten alkalmasak a célra, amelyre készültek. A szépségről lehet (bár nem érdemes) vitatkozni,  de egy sátor esetében mindenképpen ésszerűbb meghatározni, hogy milyen egyéb, praktikus szempontoknak kell megfelelnie. (Gondolt például arra, hogy mivel egy ilyen sátor könnyen elsötétíthető, kiválóan alkalmas szabadtéri projektoros prezentációk vetítéséhez?)  Mi feltétlenül javasoljuk, hogy ha szemernyi kétely felmerült Önben sátraink alkalmazhatóságával kapcsolatban, keressen meg bennünket a

 

gga@gga.hu e-mail címen

vagy a

06 (20) 320 2579 telefonszámon.

 

Munkánk során nap, mint nap találkozunk egyszerűbb és speciálisabb igényekkel. Építünk sátrakat egyedileg felállítva, szétszórva, zárt csoportban, párhuzamos sorokban, alakzatban, udvarban családi rendezvényre, szakmai napra, vállalati rendezvényre, átmeneti szállásnak, tároláshoz, felnőtteknek, gyermekeknek játszóház gyanánt, fűre, betonra, kockakőre … ezt a tekintélyes méretű, felhalmozódott tapasztalatot bármikor, jó szívvel állítjuk az Ön szolgálatába.

 

 

 

A sátor szépségével kapcsolatban pedig legjobb, ha Ön alakítja ki a saját véleményét :-)

Képgalériánk eléréséhez másolja az alábbi URL –t a böngészője címsorába:

Kapcsolatfelvétel

Telefon:   06 (20) 320 2579

Telefax:   06 (20) 320 1239

Skype:      ggarche

E-mail:     gga@gga.hu

Szövegdoboz: “Nyúzható, strapabíró sátrak, amik nem a fogyasztói társadalom termékei. Ötletes a katonai sátrak megfizethető áron való újra-, azaz továbbhasznosítása.“
Tóth Zita, On Sight Vertical 
Szövegdoboz: “A dunavecsei pálinkafőzde megnyitója, mint referenciahely meggyőzött a korrekt, egyszerű, de egyben nagyszerű szolgáltatásról. A komplett megoldás szállítás nagyon jó ötlet, nem kell külön intézni a berendezést, a szállítást, az építő személyzetet a sátor állítása kapcsán. KIVÁLÓAK!!!”
Molnár Gyula, Dunavecse

 

FIGYELEM!  Amennyiben Ön hófehér, vagy áttetsző ponyvával, kisujjnyi átmérőjű alumíniumcsövekből szerelt, pillekönnyű sátrat keres, vagy katedrálisokat megszégyenítő belmagasságra, 25 méteres, netán még nagyobb fesztávra vágyik, üvegajtókkal, plafontól-padlóig ablakokkal, selyemfüggönnyel és nem jelent problémát mindezért a több ezer forintos négyzetméter árat megfizetni…

Ebben az esetben kérjük, NE olvassa el ezt az ajánlatot!

Szövegdoboz: “Miért van benne az árban az összeszerelés– és a sátor lebontás ára?  Nem lehet olyan nagy ördöngősség, biztosan mi is el tudnánk végezni, ráadásul még olcsóbb is lenne a sátor bérlés!”

Beszélhetnénk arról, hogy cégünk igyekszik teljes szolgáltatást nyújtani, vagy hogy a katonai sátor szakszerű és biztonságos felépítéséhez bizony nem kevés szakmai tapasztalat szükséges… persze, mindkét állítás igaz, de talán sokkal szemléletesebb egy rövid történet, amely a múlt nyáron esett meg velünk:

 

Egy hétfő délelőtt kétségbeesett hang hívott bennünket, és katonai sátor alkatrészek vásárlási lehetősége iránt érdeklődött. A sátor egyes fő elemeiből szeretett volna venni néhányat, amelyek nélkül a sátor felállítása lehetetlen. Sajnos (?), katonai felszereléseket nem árulnak az üzletközpontokban, az általunk ismert beszerzési források is csak komplett egységként értékesítenek katonai sátrat, így alkatrésszel nem tudtunk segíteni. Unszolásunkra az elszomorodott telefonáló végül elmesélte a teljes történetet:

A várható rossz idő miatt egy kölcsönkapott katonai sátrat állítottak fel a hétvégi családi rendezvényhez.

A katonai sátor elemeit, csöveket-ponyvákat a kezükbe nyomták, mondván, olyan egyszerű a felépítés, hogy maguktól is rájönnek a dologra rövid idő alatt. A csoport bizakodva hazaszállította a sátrat, és csakugyan, az egyes elemek adták magukat, alig 3 óra leforgása alatt állt a sátor (megjegyzendő, hogy ugyanezt a sátrat egy gyakorlott, 3 fős csoport alig negyedóra alatt állítja fel - de első nekifutásra végeredményben elfogadható a teljesítmény). A sátor állt a kerti partira, nem is volt vele gond egészen a viharig, ami az előrejelzéseknek megfelelően meg is érkezett. Az építők semmiféle tapasztalattal nem rendelkeztek a sátrakkal kapcsolatban, így a sátor mellé adott 6db sátorcöveket is tökéletesen elegendőnek találták (megj.: „hivatalosan” egyetlen 63M katonai sátrat is 13db sátorcövek rögzít).

Annál is inkább, mert praktikus okokból a sátrat végül a lebetonozott kocsifelhajtón állították fel, vagyis a sátor cövekek közül csak néhányat tudtak a földbe leverni, a maradékot kerítés oszlopra, fatörzsre tekerték, ahogy sikerült.

 A sátor szerkezetének súlyát 100kg fölé becsülték, amit a vihar vélhetőleg meg sem bír majd mozdítani.

Nos, nem számoltak azzal, hogy csak a sátorpalást (kvázi vitorla) felülete közel 30m², amelybe a nagy erejű szél könnyedén belekaphat, mint ahogy bele is kapott. A szél a hat rögzítési pont közül 4-et azonnal kiszakított a helyéből, majd a sátrat 3m magasra felkapva áthajította a kerítés túlsó oldalára, ahol egy pillanattal később a szintén betonozott talajhoz csapta. Az erős sátorvászonnak hála a ponyván csak kisebb  szakadások keletkeztek, ellenben eltörtek a váz egyes részei.  Nagy szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülés, vagy még nagyobb anyagi kár nem történt. A kár persze így is jelentős volt, hiszen a fentebb vázolt okokból a kölcsönkapott sátor árát (300.000 Ft) teljes mértékben meg kellett téríteniük a botcsinálta sátorépítőknek.

Szövegdoboz: Gondolja, hogy ez egy teljesen egyedi történet? El tudja képzelni, hogy minden egyes sátorbérlő, aki maga kényszerül ilyen sátrat felállítani, profi a sátor építésében? Örülne, ha a rendezvényét megelőzően órákig kéne dolgoznia, mire végül rájönne, hogy a kölcsönkapott sátor hiányos, vagy a korábbi bérlő gondatlansága miatt szépséghibás, netán alkalmatlan a felállításra?

Nem vitatjuk,  hogy Ön minden gond nélkül fel tudná állítani a sátrat - különösen, ha pl. korábban, sorkatonai szolgálata alatt már foglalkozott ilyesmivel. Ebben az esetben azonban Ön is tudja, hogy mint minden munkafolyamatnak, a sátor építésnek is megvan a maga módszertana. Amennyiben a helyes módszer ismeretében fog a munkához, a sátor építés szinte gyerekjáték, de ha valaki ezeket a fogásokat nem ismeri, bizony sok bosszúsággal nézhet szembe! A kisebb baj, ha a munka folyamán egy-egy elmaradt fázist kijavítandó vissza kell bontani a sátrat, vagy ha a felállításra tervezett 1-2 óra fél napos elfoglaltsággá bővül, a nagyobb gondok ott kezdődnek, amikor a rossz eljárások következtében - ahogy a fenti történetben -,  „szárnyra kap” a sátor, eldeformálódik a szerkezet, elszakad a ponyva, vagy ha a sátor kellékeinek kezelése folyamán eltűnik, vagy megsérül egy-egy nehezen pótolható alkatrész.

 

Mi szigorúan az ÖN ÉRDEKÉBEN a sátor építésével kapcsolatos összes munkafolyamatot magunk végezzük el, hiszen csak ezen a módon lehetséges mindig, 100% -os mértékben garantálni, hogy a sátor a kívánt időben, a kívánt minőségben állni fog.

 

Szolgáltatásunknak minden esetben a lehető legtökéletesebbnek kell lennie, áraink kalkulációját, a felhasznált anyagokat, és természetesen a sátrak állítását végző szakemberek kiválogatását egyaránt ennek a szempontnak rendeljük alá.

Nem tudunk és nem is keresünk ennél jobb módszert, hogy kivívjuk bérlőink, partnereink megelégedését.

Szövegdoboz: “Köszönöm a segítséget és a rugalmasságot, amit veletek kapcsolatban tapasztaltam. Ha sátorra lesz szükségünk, mindig benneteket foglak megkeresni.“
Kurucz Zsuzsa, PReSolution 
Szövegdoboz: “A segítőkészség, a hozzáállás, a lebonyolítás, a sátor felállítása egyaránt profi volt! Köszönöm a szolgáltatását és amennyiben sátort fogok bérelni valamihez, Önt fogom keresni!”
Szatmári Gábor, DonPepe 
Szövegdoboz: “A kiszállítás és sátor felállítás remek volt. Ezt a pontosságot és összehangolt munkát végezzék a jövőben is. Ha ismételten sátrat kell bérelni, akkor is Önökhöz fogunk fordulni.“
Dr.Pásztó György, Kerepes 
Szövegdoboz: Sátraink egyszerű és célszerű megoldást jelentenek, melyet korrekt szolgáltatásunkkal kiegészítve, tisztességes áron kínálunk Önnek.

Rendezvényt tervez, de szűkös a költségkeret? Egyáltalán nem szükséges lemondania a biztonságot és kényelmet jelentő sátorról, sőt, még kompromisszumot sem kell kötnie az alacsony árú, de gyenge minőségű, megbízhatatlan megoldásokkal!

 

A következő lapon ismerkedjen meg sátrainkkal és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatással!  A katonai sátrak nem alkalmasak minden feladatra, de tapasztalatunk szerint a legtöbb rendezvény számára komoly alternatívát és nem utolsó sorban komoly megtakarítást jelentenek.

 

Kattintson ide, nézzük, hogy milyen hasznot hozhatnak Önnek:

 

(Nincs szükség másodkézből származó történetekre: az első “igazi” sátor megrendelésünk alkalmával éppen egy olyan konstrukciót kértek tőlünk, amelyet nem hogy nem állítottunk, de nem is láttunk a saját szemünkkel azelőtt. Szinte minden lépést a helyszínen kellett kitalálnunk, és bizony hiába voltak ismereteink a sátorverésről,  hiába kezdtük időben az építést, késő este, halálosan fáradtan, a fejlámpák fényében vertük le az utolsó cöveket… )

Szövegdoboz: Bérelhető sátor mindazoknak, akik biztonságos tetőt szeretnének Vendégeik feje fölé, amely szükség esetén megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, de nem akarnak vagyonokat költeni erre.

Talán Ön is szembesült már a problémával, mikor sátor megoldást keresett szabadtéri rendezvénye számára; a kellő méretű, bérelhető rendezvénysátrak szinte megfizethetetlenül drágák, egy jelentősen olcsóbb megoldást választva pedig felmerül a kérdés, a vékony alumínium szerkezet vajon hogyan bír majd ki egy hirtelen jött vihart? Nincs elegendő pénzügyi keret az erős, nagy sátrak alkalmazására, de vajon nem veszít-e sokszor annyit, ha az erős szélben, kifordított esernyőként összecsukló sátor elviszi a terítéket, vagy a drága technikát, hogy vendégei bosszúságáról (ami valójában a legnagyobb kár, ami egy rendezvénnyel történhet) ne is beszéljünk?

 

Nem lenne csodálatos, ha találna egy rendezvénysátrat, amely alkalmas egy zártkörű családi partihoz csakúgy, mint egy több száz fős rendezvény megtartására? Ha a rendezvény közben nem kellene az eget fürkésznie, hiszen ha elered a zápor, ha fújni kezd a szél, egyszerűen a biztonságos sátorponyva alá húzódhat vendégeivel?

Mit szólna ahhoz, ha mutatnánk egy olyan rendezvénysátrat, amelyre nem csak, hogy a fenti állítások igazak, de még az Ön költségvetésére sem róna nagy terheket?

 

http://www.gga.hu/Sator

Szövegdoboz: Egy 
KÜLÖNLEGES AJÁNLAT KIZÁRÓLAG BUDAPESTI MEGRENDELŐINK SZÁMÁRA!
Kisméretű rendezvénysátor a lehető legkedvezőbb áron, 
DÍJTALAN 
ÉPÍTÉSSEL ÉS SZÁLLÍTÁSSAL
BŐVEBBEN
Szövegdoboz: Képgaléria
Szövegdoboz: A 63M katonai sátor, ahogy mi építjük…
A 63 mintájú katonai sátrakat több éve sikerrel, úgymond „élesben” alkalmazzuk csapatépítő rendezvényeinken és kalandtúráinkon is. 
Ismerje meg ezt a végtelenül egyszerű és nagyszerű technikát működés közben:  
KATTINTSON IDE!
Szövegdoboz: Képgaléria

BÉRELHETŐ KATONAI SÁTRAK ÉS –FELSZERELÉSEK

 

Ha most nincs ideje mindent végigolvasni...

 

Hiszünk benne, hogy az igazán jó döntéseket csak kellő mennyiségű információ alapján lehet meghozni, ezért ezeken az oldalakon megpróbáljuk a lehető legtöbb segítséget megadni Önnek!

Írunk a sátrakkal kapcsolatos előnyökről, lehetőségekről, de a sátor esetleges korlátait sem rejtjük véka alá. Amennyiben a sátrakkal kapcsolatosan Ön minden fontos ismeretnek birtokában van, vagy túlságosan elfoglalt, ezért most nincs ideje mindezt végigolvasni, netán csak árainkra kíváncsi, kérjük kattintson az alábbi linkek valamelyikére:

 

Online árak és technikai információk

 

Online ajánlatkérő űrlap

 

Letölthető sátor bérbeadási ajánlat képekkel, árakkal (*.pdf)