|
G.G.ARCHE KFT. |

|
Túrkevén már februárban elkezdődik a rendezvényszezon! |
|
Telefon: 06 (20) 320 2579 Telefax: 06 (20) 320 1239 Skype: ggarche E-mail: gga@gga.hu |
|
Kapcsolatfelvétel |


|
Cseh Sándor, Túrkeve Polgármestere is kivette részét a munkából |
|
Tóth Lajos alpolgármester meghívására közel három órát utaztunk sátrainkkal Túrkevére. A tavalyi böllértalálkozó tanulságai alapján a szervezők még komolyabb keretet szántak a hagyományőrző rendezvénynek, ezért egy igazi sátortábor felállításához kérték segítségünket. Az első ilyen megmozduláshoz képest dupla annyi nevező csapat és a várhatóan nagy számú nézősereg okán kisebb falut kellett felépítenünk a termálfürdő melletti kemping füves területén. A böllércsapatok egyenként 17nm -es sátorral fedett területet és palánkokkal elkerített kis udvart kaptak, ahol ki-ki saját igényeinek megfelelően rendezhette be a saját portáját. Volt, aki fatüzeléses kis kályhával érkezett, de olyan is, aki nem csak hogy a levágásra szánt hízót, de még ágasfát, széna közül pislogó malacot és egy kisbírót is magával hozott a jó hangulat érdekében. A sátrak és az általuk alkotott utcák kialakításnak köszönhetően nem csak hogy az autentikus hangulatot sikerült megteremteni, de a böllérek munkáját sem zavarták meg a kíváncsiskodók.
A kiérkező vendégek közül sokan a szúrás utáni pörzsölésre voltak kíváncsiak, hiszen ahány böllér annyi módszer volt egyszerre látható. A mezőny talán legnagyobb hízóját a mezőtúri Miskolczi Imre és csapata dolgozta fel, a kíváncsiskodók legnagyobb örömére. – Mérés nélkül is mondhatom, hogy az áldozat ütötte a két és fél mázsát és jó fajta alomból származott. A pörzsölést fatüzeléses, tekerős perzselővel kezdtük el, de az idő szűke és a disznó nagysága miatt átváltottunk a gázperzselőre. A csapattagokkal úgy egyeztünk meg, hogy az ilyenkor szokásos ételeket a helyszínen el is készítjük, hogy az érdeklődők lássák és meg is kóstolhassák ezeket a finomságokat. Ami estére marad, azt meg testvériesen szétosztjuk egymás között – nyilatkozta a csapatvezető. Bár derült időben érkeztünk Túrkevére, már az első sátor felállítása közben megkezdődött a hóesés, amely rövidesen hófúvássá teljesedett ki. A zord időjárás dacára sem mi, sem "helyi erők" nem adták fel az építést, ennek köszönhetően a meghívott csapatok már kora délutántól elkezdhették a beköltözést a sátrak alá. A böllérekkel együtt a forralt bor illata is megérkezett, de bizonnyal másfajta, hideg elleni védőital is jutott az egyre vidámabban doboló kisbíró gallérja mögé :) A jó hangulatú, színvonalas rendezvényen kiválóan szerepeltek sátraink. A sík vidéken időnként felkerekedő szél és hóesés sem tudott kifogni a kemény igénybevételre tervezett katonai sátrakon, azok felállítástól bontásig szilárdan álltak a lábukon. A rendezvény és az együttműködés olyannyira sikeres volt, hogy az alpolgármester már a bontás napján "megfenyegetett" bennünket, a III. Kevi Böllértalálkozóra legalább másfélszer ennyi sátorral kell készülnünk.
Önkormányzati Partnereinket csak bátorítani tudjuk a Túrkeveihez hasonló kezdeményezésekre! A vidék varázslatos világát bemutató, hagyományőrző rendezvények nem csak túrisztikai látványosságot, kultúrális eseményt, ezzel együtt jó bevételi forrást, de egyben a lakosság számára hatalmas összekovácsoló erőt is jelentenek.
További információ a II.Kevi Böllértalálkozóról: www.turkeve.hu |
|
BÉRELHETŐ KATONAI SÁTRAK ÉS –FELSZERELÉSEK |

